Helyszín: Gyergyószentmiklósi futballpálya

augusztus 4., csütörtök
-
A sZempöl zenéjében a hangulatok és az energiák szabadon áramlása a fő cél: a zenét nem önálló médiumként kezelik, nem a technikai és a megszokott formai megoldásokon van a hangsúly. Zenéjük egyik fő eleme a teatralitás, a játékosság. Nincs két egyforma hangzás, szabadon mászkálnak a stílusok között, de összeköti őket a zene mögötti tartalom.
-
Dorogi Péter immáron 20 éve koptatja a hazai nagyszínpadok világot jelentő deszkáit. A Kistehén Tánczenekar alapító tagjaként, illetve az egykori Intim Torna Illegál szintén alapító tagjaként és frontembereként ismerheti a közönség. Az idei évtől DOROGI néven, új zenekarával lép a nagyközönség elé. A frontember mellett gitáron az ITI koncertekről már ismert Geschitz János, dobon Dajka Tamás és basszus gitáron Horváth László játszik. Billentyűsként pedig a zenei szakma elismert alakja, a Mindenki című Oscar-díjas film zeneszerzője, Balázs Ádám csatlakozott. Dorogi Péter a Hipnotizőr király, a Vágjál lyukat a kádba, vagy az Örökké című rádióslágerek szerzője, újra és újra bebizonyítja számunkra, hogy a zene mindnyájunk lételeme.
-
Az Irie Maffia zenekar mozgalmas múltat tudhat maga mögött. Évek óta 6-8 ezer ember előtt játszanak a Budapest Parkban és rendszeres fellépői a legnagyobb fesztiválok nagyszínpadjainak, ami nem is csoda, hiszen a zenekar Magyarország legkarakteresebb énekeseit felvonultató igazi supergroup. Ennek köszönhető, hogy olyan, a rádiók és TV-k által kiemelt rotációban játszott dalok fűződnek a nevükhöz, mint a ‘Bajnok’ vagy a ‘Hajnali Kör’, illetve mérföldkövek, mint a Sziget fesztivál himnusza (Easy As One Two Three), több Fonogram és Petőfi Zenei Díj jelölés és jónéhány külföldi turné.
-
A No Sugar zenekar a 2000-es évek közepén alakult meg, és a rögös, ám annál tanulságosabb kezdeti idők után mára már stabil tagokkal és minden eddiginél letisztultabb, határozottabb lendülettel van jelen a popszakma zajló forgatagában. Az általuk követett zenei irány valahol a pop és a rock határán helyezkedik el, néhol líraibb dallamokkal átitatva, néhol pedig térdig gázolva a kemény rockban. 2016-ban csatlakozott az együtteshez énekesük, Portik Lívia, és a „főhősnő” érkezésével egy új időszámítás kezdődött. Sikereket értek el az évek során, két nagylemezzel büszkélkedhetnek. 2022-ben már számos fellépésük dátuma és helyszíne van leszögezve, és további meghívásokra számítanak.
-
A Wellhello kollektíva a hip-hop előadó Fluor és a producer-énekes, dalszerző Diaz közös produkciója, mely elképesztő gyorsasággal vált hazánk egyik top zenekarává. A sikerek és nézettségek önmagukért beszélnek, nincs, aki ne ismerné valamelyik időtlen sikerdalukat mint pl.: „Rakpart”, „apuveddmeg”, „Sokszor volt már így”, „Emlékszem, Sopronban”. – már számos legendás, teltházas Parkos show-t tudnak maguk mögött. Senki nem felejti el a fiúk helikopteres, pénzszórós nyitányát, vagy amikor egy igazi gőzmozdonnyal robogtak be a Parkba, ahogyan azt sem, mikor sárkányháton érkeztek meg a közönség feje felett.
-
A 4S Street 2018-ban alakult Gyergyószentmiklóson. A zenekart Alin Nicuta (ének, akusztikus gitár), Mihály Csaba (billentyű), Fülöp Loránd (gitár), Szabó László (basszusgitár) és Pál Andor (dobok) alkotják. Legelső nagylemezük Fellegvár címmel jelent meg 2019-ben, majd a második 2021-ben, amely a Szebb napok címet viseli. A fiatal zenekar 2022-ben a Petőfi Zenei Díj – Év zenekarának járó elismerést szerezte meg. Dalaikat folyamatosan játsszák a rádiók Magyarország és Kárpát-medence szerte.
-
A dél-franciaországi Baliardo és a Reyes család a spanyol cigány kultúra népszerűsítése érdekében Los Reyes (később Gipsy Kings) néven kezdtek el zenélni. 1978-ban robbantak be, amikor Saint-Tropez leghíresebb lakója, Brigitte Bardot meghívta őket, hogy szórakoztassák egy magánpartin. Ezután az együttes a milliárdosok kedvencévé vált, és fellépett a nemzetközi sztárok fogadásain és partijain. 1987-ben úgy döntöttek, hogy megalapítják a GIPSY KINGS-t, a siker pedig gyorsan jött az olyan időtlen dalokkal, mint például a „Bamboleo”, ami egyben az első albumuk címe is. Ők lettek az első olyan roma csoport, akik kiérdemelték az Aranylemezt az Egyesült Államokban. 35 éves pályafutásuk alatt több héten keresztül vezették a slágerlistákat a „Volare”, „DjobiDjoba”, „Baila me”, „Bamboleo” című dalokkal. A GIPSY KINGS ma is a spanyol cigány kultúra legismertebb nagykövete.
augusztus 5., péntek
augusztus 6., szombat
augusztus 7., vasárnap

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.
A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.
A feltétlenül szükséges sütiket mindenkor engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Bővebb információk a következő oldalon találhatók: Politica de confidenţialitate