„A gasztronómia művészet és hivatás“ – rövid interjú KicsiZsigával
Hajdanán úgy írták, hogy nagyot főz, az idei Egyfeszten pedig nagyot kevert, egy dolog viszont biztos: aki kóstolta már Zsigmond András, vagy ahogy a legtöbben ismerik KicsiZsiga főztjét, az még kér. Annak idején még kollégák is voltunk a Gyergyói Hírlapnál, eleinte pedig nem is sejtettem, hogy ilyen jól bánik az ízekkel, ma viszont már semmi kétségem nincs affelől, hogy a térség, de miért ne mondhatnánk, hogy Székelyföld gasztronómiájának kiemelkedő személyiségéről beszélünk. A Gasztró-utca tavaly is igazi mámorban részesítette az ízlelőbimbóinkat, idén pedig a BBQ-vonalra esküdtek itt, úgyhogy hatalmas hiba lett volna kihagyni. Kóstolgattam ezt is, azt is, majd bátorkodtam leszólítani KicsiZsigát, aki készségesen válaszolt néhány rövid kérdésemre.
– Hogyan alakult ki nálad a gasztronómia szeretete?
– Gyerekként mindig ott legyeskedtem édesanyám szoknyája mellett, nagyon korán érdekelni kezdett a konyha, a konyhaművészet. Sikerélményeim lettek, ilyenkor pedig kialakul az emberben egy úgynevezett kényszer, hogy még többet akar, még jobbat akar elérni, mindez pedig úgy elkezdi vinni előre, hogy szinte észre sem veszi. Egyre komolyabban vettem, itt pedig már nem volt kiszállás, na nem mintha nagyon rá akartam volna lépni a fékre.
– Mikor vált komolyabbá a hobbid?
– Elkezdtem különböző gasztro-versenyekre járni, ahol egyik siker a másikat követte, majd megismerkedtem egy csapattal, aki az ilyen jellegű megmérettetéseken zsűriként tevékenykedett. Jöttek a jó eredmények, majd egyszer csak azt mondták: hagyd az újságot másra, minket vigyél fel a padlásra. Bátorítottak, hogy próbáljam ki magam szakácsként, mert véleményük szerint nekem való, én pedig váltottam. Nem hátráltam meg, ennek pedig most már lassan tizenöt éve.
– Mit gondolsz, hol volt az eddigi pályafutásod csúcsa?
– Nem hiszem, hogy van ilyen, mivel az irány folyamatosan felfelé tart, tehát folyamatosan haladni kell. Mindez csak úgy éri meg, ha meg tudod lépni a különböző szinteket, én pedig úgy gondolom, hogy minden évben letettem valamit az asztalra. Ezt a vonalat próbálom követni mindaddig, ameddig az egészségem engedi. Nem könnyű olykor lenyomni 14-16 órát a konyhában, viszont itt jön képbe az, hogy mennyire szereted ezt az egészet. Nem lehet másképp.
– Mi az, amit ki nem állhatsz a szakmában, és mit szeretsz a legjobban benne?
– Nagyon nem szeretem, amikor valaki azt mondja, hogy “mi nem így szoktuk”. Elmondod az illetőnek, hogy mit hogyan képzelsz el, és akkor ezt mondja neked. Ettől általában nagyon ideges leszek, mert az én ételkölteményeim esetében mindent én találok ki, kezdve a koncepciótól, egészen a köretig. Amit szeretek… azok a kihívások. Imádom, amikor valami újdonsággal kell foglalkozni, és úgy kell nyilván eljárni, hogy utána bátran a vendégek elé tudd tenni az adott ételt.
– Idén is találkozhatnak veled a vendégek a Gasztró-utcában. Mit mondnál, miért érdemes idelátogatni?
– Kitaláltunk egy koncepciót, ami ebben az évben a BBQ így az utca nagy hányada most ezzel foglalkozik, itt vannak a meleg füstön sült húsok szerelmesei. Kiváló szakemberek fogadták el a meghívást, a cél pedig az volt, hogy a vendégek kóstoljanak valami újdonságot, természetesen minden tisztelet annak, aki esetleg már jártas a BBQ világában.
– Végezetül mit üzensz azoknak, akik hobbiszakácsok, de még nem merték megtenni a lépést felfelé?
– Mindössze annyit üzennék, hogy bátran! A gasztronómia egy hivatás, egy művészet, ha pedig elég kreatív vagy, hogy új dolgokat rakj az asztalra, nincs mese, lépni kell. Én is hagyománytisztelő vagyok, de ha mindehhez hozzá tudod tenni a magad részét, a saját személyiségedet, akkor nagyon vagány dolgok tudnak ebből kisülni. A hagyományos, valamint az újragondolt összehangolása. Igazából erről szól, én pedig csak annyit mondok, hajrá!
Kertész László
© Egyfeszt | All Rights Reserved.