Voltunk egyet fülcsit készíteni bőrdarabkákból. Óriási élmény volt. Hú! Több ilyen programot a fesztiválokra!

Na jó…a legtöbb bulizni vágyó emberke valószínűleg nem ilyesmire gondol, amikor elindul felfedező útjára, hogy a kínálkozó lehetőségeket kiaknázza. Viszont, ezt a szöveget írva arra jöttem rá, hogy a sok vagány koncert, izgalmas előadás és élménybeszámoló, mind-mind a mások tehetségéről, mások csodálatos életéről és mások önkifejezéséről szólnak. Hajlamosak vagyunk csak a saját életünkkel foglalkozni, ezt reprezentálják a színpadokon látott személyek is. Ami persze nem feltétlen baj. Az előadóktól rengeteget tanulhatunk és mind értéket adnak át. Az alkoholmámoros pillanatok mellett tehát, amelyek tagadhatatlanul az önkifejezés egyik legőszintébb műfaját hivatottak képviselni, ha véletlenül józanságon kapnánk magunkat, bátran keressük fel a barkácsolós, bütykölgetős programokat is, mert ezek csak rólunk szólnak. 

Mi délután három óra körül fogtunk neki a bőrfülbevalók készítésének. A nap sugarai, kellemes meleg kísérettel világították be a sátrunkat. A fény nem volt vakító, a munkához épp megfelelő. Közben egy fiatal lánycsapat csodálatos énekhangja kényeztette a fülecskéinket. Mindenki külön dolgozott. Válogattunk a különböző színű és formájú bőrök között. A döntés nehéz volt, ahogyan az lenni szokott, ha túl sok szép dolog van egy helyen. A kiválasztott bőrökből kivágtuk az általunk elképzelt formát, majd összeragasztottuk a darabokat, meglyukasztottuk, beleraktuk az akasztókat és már készen is volt az ideális ajándékok.

Fülbevalót készíteni nem nehéz, sőt aki a szakmában dolgozik, az most csukja be a szemét, de meg merem kockáztatni, hogy egyenesen könnyű elfoglaltság. Aki még sosem próbálta, az tegye meg. Hiszen miért ne készíthetnénk valamit, a vásárokban való keresgélés helyett, ami pont úgy néz ki, ahogy mi akarjuk. Munkánk szépségének csak a kreativitásunk és a képességeink szabhatnak határt. Ha pedig, véletlenül nem is úgy sikerülne, ahogy szerettük volna, kisegít az egónk, hiszen mi csináltuk. Az én művem például olyan nagy lett, hogy inkább nyakéknek gondoltam át és nekem pont így tetszik!

Ha össze kellene foglalnom az élményt, akkor talán könnyű élvezetként írnám le. A munka külön zajlott, az embereknek végre volt idejük kicsit saját magukra, saját kreativitásukra figyelni. Az interakció mégis elkerülhetetlen volt: csak egy olló jutott a tucatnyi vállalkozó szellemnek. Volt időnk beszélgetni is. És mivel kis csapatunkhoz két srác is csatlakozott, hamarosan szóba került, hogy mennyire érzik magukat elnyomva a párkapcsolatukban vagy női társaságban. Máris többet kaptunk mind pár ékszer. Hogy mire jutottunk, az maradjon a mi titkunk. Elég ide a végszó, amit a beszélgetést lezárva a workshop vezetője intézett felénk, elköszönésként: „Szervusztok lányok” 

Jelzem ekkor még mindig volt egy fiú a társaságunkban!

Koprodukció: Demeter Dorottya és barátai