Tavaly már lehetőségem volt blogot írni az Egyfeszten, jól esett megosztani a gondolataimat, így mondanom sem kell, eléggé vártam a harmadik fesztivált. Ismét úgy vagyok, hogy nem nézem ki előre, miről szeretnék írni – egyszer már bevált csak úgy sodródni az árral, és hát járt utat a járatlanért ugyebár…

„Ma? De hát még igazából semmi nincs.” – fogalmazott egy ismerősöm, amikor úgymond a nulladik napon próbáltam kiráncigálni mindannyiunk kedvenc fesztiváljára. Semmi nincs, oké. Nézzük csak meg. 

Első utam a Színház- és könyvudvarba vezetett, hisz annyi jót hallottam A dzsungel könyve című előadásról, hogy égetett a kíváncsiság. A 17:00 órától kezdődő előadásra fél órával korábban érkeztem, és megdöbbenve tapasztaltam, hogy bizony nem fogok leülni, sőt az állóhely is olyan lesz, ahonnan legtöbbször egy hátat, két hátat, vagy egy alaposan feltupírozott hajkoronát fogok látni. Üsse kavics, végülis Egyfeszt van, nem?

A produkció gyergyóiasan mondva egy igazi „azta hé” élmény volt, le az összes kalappal a diákok és felkészítőjük, Kolozsi Borsos Gábor színművész előtt. Így megtalálni azt, hogy ki melyik karakter megformálására tökéletes, aztán így kivitelezni az egészet, nem kis meló. A Dzsungel könyve karaktereit mindannyian ismerjük, ezért meg sem próbálom itt most visszaadni az előadás részleteit, mert szinte biztosra vehető, hogy beletörne a bicskám. Maradjunk annyiban, hogy újra megnézném leülve, teljes mértékben oda koncentrálva. Taps, fiatalok!

A Folk udvarban Bagossy-élményt kaptunk, aztán a focipálya felé vettem az irányt, ahol már javában zajlott a Salamon’s Jam Orchestra koncertje. Minden koncertjükön elcsodálkozom, hogy mennyi tehetségünk, milyen sok csiszolatlan gyémántunk van, ez viszont oda-vissza vitt mindent. Amiért – Korpos Szabolcs eltökéltségének köszönhetően – boldogít minket a zenekar, most mindent megkaptunk. Egyben, krémmel, habbal, és cseresznyével a tetején. Magyarországról érkezett barátainkkal közösen vettünk részt a koncerten, akik eleinte nehezen akarták elhinni, hogy „csak diákok”, akik szeretik a zenét, sőt, nemcsak szeretik, hanem így képesek átadni nekünk. Köszönjük az élményt.

Tavaly azt írtam, hogy Gyergyó él. Na, most megint él, ugyanolyan színesen, ugyanolyan lendülettel, Egyfesztesen. Olyan jó, hogy soha nem hagyják alább a szervezők, és annyira megtisztelő, hogy ez Gyergyóban van. Ebben a piciny, sokszor zsörtölődő városban, amely most kissé összetúrva ugyan, de annál nagyobb örömmel, vendégszeretettel várta a fesztiválozókat.

Péntek van, Egyfeszt van, úgyhogy tessék kézbe venni a programfüzetet vagy telefont, hisz rengeteg „azta hé” élmény vár még ránk. Éljünk egy kicsit! Együtt, Gyergyóval, Gyergyóban.

Kertész László