A fesztivál végéhez közeledve, gondoltam beavatlak titeket egy kicsit a személyes élményeimbe is, és most nem úgy, hogy egy programmal kapcsolatos érzéseimet tárom elétek. 

Ugyebár csütörtökön érkeztem és egyből belevetettem magam a mély vízbe, már akkor nem tudtam, hova is kapjam a fejem mert program hátán program volt és legszívesebben klónoztam volna magam, hogy minél többre eljuthassak, de sajnos döntenem kellett, mert sem ídőgép, sem más eszköz nem állt a rendelkezésemre, ami orvosolni tudta volna a problémámat.  Az a durva, hogy ha erőltetem az agyam akkor sem emlékszem miket hallottam az előadóktól vagy mit láttam. Viszont az megmaradt bennem, hogy egyedül belemélyedek borzongást keltő képek tengerébe, hogy a napom legfinomabb kávéját iszom és a legkülönlegesebbet is, mert zabtejjel készült, sőt még ingyen is kaptam! Köszönöm még egyszer nagyon szépen Rubiq! Emlékszem, hogy mennyire feltöltött a Folkudvar energiája miközben anyukámékkal szürcsölgettem a Hugómat. Az esti koncertre pedig épphogy elértem, merthogy a cikkeket azt valamikor meg is kell írni. Sajnos nem csinálták meg még azt a gépet sem, ami rögtön lejegyzi a gondolatainkat. (Ajánlom elkészítésre!) 

Pénteken csatlakozott hozzám egy barátnőm is, és a Gyergyói Kézműves Fagylaltmanufaktúra teraszán kezdtük a napot, ízorgiával! Csak úgy megsúgom, hogy minden nap meg kóstoltam a legújabb ízeket és ájuldoztam, olyan finomak voltak, nem tudtam telni be velük! A nap további részét ellézengtük, ha visszakeresitek elolvashatjátok hol is jártam. Olvashattatok a színházi előadásról, amit meg sem akartam nézni. Na be kell vallanom az utolsó 5-10 percét csak a kapuból hallgattam meg, mert vártam egy másik barátomat, aki felvonatozott, hogy velünk lehessen. A találkozás nem volt a várt örömmel teli, idegesen érkezett mert én szomorúan vártam, az előadás akkora sokk volt, amit nem volt, ahonnan értsen. Letelepedtünk immáron hárman és nekifogtam megírni az írnivalómat. A jókedv nem csordult ki az irományomból, de annál több könny csordult a szemünkbe, merthogy a két barátom mindig nevet és a legkeményebb kritikával illet, ha az írásaimról van szó. Sok hibát ejtek, követhetetlenek a szövegeim és a helyes írásról ne is beszéljünk. Álltában a jó kezdők szintjét sem szoktam súrolni. Ők élvezik és a beszólásaiktól nekem is nevetnem kell, holott az egész a hibáimról szól. 

Dolgom végeztével neki fogtunk illározni, a Hegyilevegő udvar tábortüze mellett kötöttünk ki és be kell vallanom a zenélgetés annyira nem kápráztatott el, mint maga a barátaimmal töltött idő. Az est fénypontja egy nagy toll volt, sas, gólya, sólyom vagy nagyra nőtt tyúk veszítette-e el, azt nem tudtuk eldönteni, de találtam, úgyhogy megtartottam. Barátnőmet elszólította mellőlünk a fuvara és sehogy sem tudtuk meggyőzni, hogy a városban aludjon így felpakoltuk aztán haza indultunk mi is. Amit egy fesztiválon nem lehet torony iránt megcsinálni, mi sem tudtuk! Megálltunk hát fotózkodni a Bagossy macival, szőttünk a park szélén kirakott nagy „izébe”. Megállapítottuk, hogy valószínűleg egy absztrakt mű, amit a fesztiválozók sokasága hoz együtt létre, de ezt a mai napig sem tudom, hogy igaz e vagy sem. Régi ismerősökkel is találkoztunk és elbeszélgettünk az orgona vagy talán a síp készítéséről, az a helyzet pontosan már nem is emlékszem. Veletek is meg szokott ez esni néha nem, egy állapot után már van, hogy kiesenek a dolgok. 

Annak érdekében, hogy ez a történet megmaradjon az emlékezetekben, majd később folytatom a többi nap zug eseményeivel. Addig is, ha még olvashatnékotok van ajánlom a többi, már megjelent textust. És érezzétek ti is nagyon jól magatokat, én azt teszem! 

Demeter Dorottya