A gyergyószentmiklósi olvasóknak bizonyára nem ismeretlenek azok a hervasztó gondolatok, hogy “Gyergyóban nincs semmi, itt nincs mit csinálni”, ráadásul a városnapok is olyan időszakban vannak, amikor a harmadik kortynál már ice teát kapunk a hosszas sorbanállást követően megkaparintott forralt borunk helyett. Tisztelt olvasó, találkozunk mi itt mindennel a hétköznapjaink során, hisz kisvárosban élve nincs olyan aprócska hatás, olyan mozzanat, amely így vagy úgy ne érintené a teljes közösséget.

Több mint egy fesztivál

A kisváros olykor zsörtölődő, székelyesen fogalmazva “zsummogó” lakossága pedig mindezek után kapott egy olyan fesztivált, amely teljes Gyergyószéket összekapcsolja, jellegét tekintve pedig sokkal több az általános értelemben vett fesztiváloknál.

Nagyot durrant a tavalyi Egyfeszt, őszintén megvallva, nem gondoltam volna, hogy egy ilyen minőségi fesztiválnak valaha is otthont adhat a térség. Nincs az a korosztály, amely ne talált volna kedvére valót, a hozzáadott értékből fakadóan pedig mindannyian igazi fesztiválélménnyel gazdagodhattunk. Joggal várhattuk a következő felvonást, én a kis kíváncsi pedig csütörtök délelőtt sétálgattam egyet a városban, mert annyira jó látni az előkészületeket, és az udvaroknál testet öltő csapatmunkát: mindenki a tőle telhető legtöbbet tette bele az előkészületekbe, mentek az utasítások, mozogtak a kezek, jártak a lábak, bogzódtak a kábelek, noha – a technikusok szitkozódásából ítélve – utóbbi már nem volt annyira felemelő.

Nagyot melóztak a szervezők, kezdve a koordinátoroktól, egészen az utolsó önkéntesig, hisz mindenkinek megvan a szerepe, mindenki ismeri a feladatát, és mindannyian igyekeznek az előre megbeszéltek szerint eljárni. Odatették a csontot, hogy mindez most itt legyen nekünk.